A mérnökök eget-földet megmozgattak azért, hogy eljuttassák oda a vizet, ahol szükség van rá. Ha kell, folyókat építünk a föld alá. Az ókori mérnökök már 5000 évvel ezelőtt megtették Arábiában. A máig működő titkos rendszer neve Faladzs.

Az elképzelés nem új, az ember már évezredek óta víz alatti mesterséges csatornákon keresztül juttatta el a vizet a lelőhelytől az élőhelyig. Ennek legszebb példája a faladzs.  Omán az Arab-félsziget csücskén fekszik, az éves csapadékmennyiség mindössze hat centiméter. Észak-Európa városaiban egy hónap alatt több eső esik, mint itt egy évtized alatt. Víz azonban itt is van, és már ötezer éve eljuttatják a megfelelő helyre. Mert Ománban a föl mélyén rejtőzik a víz.

Itt található a világ egyik legősibb mérnöki alkotása a faladzs, amelynek feladata víz juttatása a sivatagba. A nagyjából tízezer alagútból álló rendszer hossza kb. háromezer kilométert, s mindezt kézzel ásták ki. A víz nagy része a hegyi esőkből származik, amelyek a völgyek alatt gyűlnek össze. Ez a víz akár többszázezer éves is lehet. Ötezer évvel ezelőtt rájöttek, hogy lehet ebből a vízből forrást fakasztani. Leástak a vízrétegig, és ez lett az anyakút az aktuális faladzs számára. Az anyakúttól kiindulva enyhén lejtős alagutakat vágtak, hogy a gravitáció segítségével továbbítsák a vizet. Harmincméterenként aknát ástak, hogy a friss levegő bejusson. A munkások minden pillanatban azt kockáztatták, hogy az alagút beomlik. Vannak harminc kilométer hosszú faladzsok is, amelyek az anyakúttól egy sivatagi faluig vezetnek. A víz csak akkor megy a felszínen, ha muszáj.

Omán nagy részét a mai napig is a faladzs látja el ivóvízzel. A 75 százaléka ma is működik, a nemzeti örökség része. Titka apáról fiára szál, a mesterek rendszeresen karbantartják az alagutakat. Előfordul, hogy az anyakút vízhozama csökken, ilyenkor újabb forrást kell keresni. Ezért a mélyben az anyakúttól végigjárják a faladzsot, hogy újabb forrásokra utaló vízbefolyásokat keressenek. Nem egyszerű feladat, biztonsági felszerelés nincs, több tíz méter mély aknák, kilométerekre rúgó sötét alagutak. Valamint kígyók és skorpiók. Gyakran előfordul, hogy a víz a mennyezetig feltölti az alagutat. Ilyenkor csak Allahban bízva kezükbe veszik a sorsukat, és alámerülnek. Szerencsés esetben akár tucat forrást is találnak, de van, amikor egyet sem.

 

Ezt láttad már?

Föld alatti borváros

A Boliviai halálút

Az ezer sziget tava

 

 

Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra).