A szupermarketekben használt bevásárlókocsi évtizedek óta szinte semmit sem változott. Mark Fraser ausztrál építész és tervező észrevette, hogy az idős emberek nehezebben bánnak a hagyományos típusokkal. Ekkor jött az ötlet, hogy „itt az ideje egy jobb dizájnnak”.

Kutatást végzett, és több, eddig ismeretlen tényt fedezett fel. Például senki sem figyelt fel még arra, hogy az elszabadult kocsik – amikor az autóba átpakolás közben önálló útra indultak – sok járműben tettek kárt. Komoly személyi sérüléseket, főként koponyasérüléseket is okoztak kisgyermekeknél. Ezeknek a tényeknek a figyelembe vételével tervezte meg a jövő bevásárló kocsiját.

A MarkitCart UV-álló, újrafelhasznált műanyagból készül. Nincsen fémváza, merevségét a speciális bordázatnak köszönheti. A műanyag ugyanakkor rezgéscsillapító hatású, az autók műanyag lökhárítójához hasonlóan elnyeli az ütközési energiát.

Kevesebbet nyom, mint hagyományos társai, mégis több áru fér bele. Tervezője átalakította a gyermekülést is, két kicsi is elfér benne kényelmesen. A hátsó kerekei nagyméretűek, fixen rögzítettek, csak az első kettő maradt bolygó kerék. Ennek révén könnyebb kormányozni. A kocsit kézifékkel és mozgójárdafékkel is ellátták. Külön rekeszt alakítottak ki az italoknak és törékeny dolgoknak.

Legfontosabb előnye, hogy mivel műanyagból készült, nem árnyékolja le az RFID-csipeket. Ezért ha elterjed az RFID-fizetés, a pénztárnál kipakolás nélkül, egyetlen pillanat alatt olvassa le az összes tételt.

Csatlakozz a több mint nyolcezer-ötszáz főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Napi fotó:  Tengeri barlang, Algarve, Portugália

Napi videó:   Igy is lehet üríteni

Korábbi bejegyzésekből ajánljuk:

Építs magadnak Hummert

Pokoli jó étterem: El Diablo

Mózes-híd

Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra)

(via enpundit)