Popkultúra része lett, felajánlották neki az izraeli elnöki posztot, ellopták az agyát. 135 év született Albert Einstein. Egy rendhagyó visszaemlékezés a huszadik század egyik legnagyobb elméjére.

Igazi világpolgár volt. Élete során öt állam polgára volt, élete jelentős részében kettős állampolgár, de ideig még hontalan is: württembergi (1879–1896); állampolgárság nélküli (1896–1901); svájci (1901–1955); osztrák (1911–1912); német (1912–1933); amerikai (1940–1955)

Legendák és mondások százai fűződnek a nevéhez. Kis rosszmájúsággal kijelenthető, hogy az interneten fellelhető mondások egyharmadát Einstein, egyharmadát Coelho, egyharmadát Woody Allen mondta. A maradékot hárman közösen.

A legendák szerint gyermekkorában diszlexiás volt. Ez nem igaz, mert már gyermekként sokat olvasott, és legtöbb ismeretét az életben így szerezte.

Úton-útfélen hallható, hogy Einstein megbukott matematikából, mégis milyen híres tudós lett.  Einstein nyolcosztályos gimnáziumba járt, bizonyítvány tele volt egyesekkel és kettesekkel. Csak hetedik osztályban egy alkalommal volt görögből hármas. Ezeket az adatokat hajdani gimnáziumának egyik vezetője közölte. A legenda gyártói csak azt a csekélységet nem vették figyelembe, hogy ebben az iskolában 1-4 osztályoztak, és a négyes volt a legrosszabb jegy. Vagyis Einstein igen csak jó tanuló volt. Utolsó gimnáziumi évében megfordították az osztályozást, egytől hatig osztályoztak, és hatos volt a legjobb jegy. Fenn maradt érettségi bizonyítványa is. Mindössze franciából volt hármasa, két tantárgyból négyese, háromból ötöse, és öt tantárgyból hatos osztályzata volt. Természetesen matematikából és fizikából hatost kapott.

Tudományos munkássága annyira előremutató volt, hogy elméleti eredményeit napjainkban igazolnak.  2008-ban megerősítést nyert Albert Einstein általános relativitáselmélete: egy magyar-francia-német tudóscsoport számítógépes modellezéssel bebizonyította, hogy az atomnál kisebb részecskék szintjén is érvényes az E=mc2 képlet.  2011-ben egy 8 ezer galaxisból álló halmaz vizsgálva kozmikus méretben igazolták dán asztrofizikusok Einstein relativitáselméletét, amely szerint egy objektum gravitációs tere meggörbíti körülötte a teret és az időt. 2011-ben a NASA Gravity Probe B (GP-B) nevű űrszondája a gyakorlatban is igazolta Einstein elméletét a Föld forgása ugyanis pontosan a német zseni által leírt módon görbíti meg a tér-idő kontinuumot.

„Ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl.” – Ezt sem mondta Einstein.

A világ három leismertebb bajsza: Chaplin kefe bajusza, Salvador Dali lándzsaként ágaskodó szőrzete, és Einstein vastag, tömött, gyakran kócos bajsza.

Ő volt az első tudós, aki az átlagemberek között is népszerűvé tudta tenni a tudományt. Egyszerre tudott kiváló tudós, kissé különc, és mégis a társadalom minden rétegében népszerű ember lenni.

 Jellegzetesen torzonborz haja és vastag bajsza legalább olyan ikonikussá vált, mint chaplin bajsza, Chaplin kalapja és sétapálcája.

Kevés tudósról, sőt egyáltalán ismert emberről készült annyi karikatúra, mint róla, Ezek azonban gyakorlatilag kivétel nélkül pozitív színben ábrázolják.

Sosem tanult meg vezetni,  ahova lehetett gyalog ment, messzebbre rokonaival ismerőseivel, vagy sofőrrel vitette magát.

Megszállott vitorlázó lett még a zürichi főiskolai évei alatt, ez a szenvedély élete végéig tartott. Ennek ellenére nem tanult meg úszni, a mentőmellényt ki nem állhatta. Izgultak is érte a parton.

 Valóban nem hordott zoknit, ezt többen is, köztük Teller Ede is megerősítette.  Erdős Pál, a világ egyik legjobb matematikusa is követte példáját.

 Kinyújtott nyelvű képe az egyik legismertebb fotó a világon. Tévhitekkel ellentétben nem ez ihlette a Rolling Stonest logóját.  1970-ben Mick Jagger logó hiányában megkérte John Pasche-t, a londoni Royal College Of Art fiatal tanulóját, hogy készítsen a zenekar számára az indiai Káli istennőt tanulmányozva egy emblémát, s így keletkezett a híres „nyelvkiöltő logó”. (bár ki tudja, hogy az ifjú képzőművészre mi volt hatással.

 Hogy megbüntessen a szaktekintélyek megvetéséért, a Sors belőlem is egy szaktekintélyt csinált.

 „Isten ravasz, de sohasem rosszindulatú.” – Ezt 1921 áprilisában mondta, amikor először járt a Princeton Egyetemen. Ma a hajdani matematikai intézet közösségi termében, a tűzhely felett olvasható. Később magyarázatként ezt fűzte hozzá: „A természet az alapvető fennköltsége miatt rejti el titkait, nem pedig fortélyok révén.”

1952-ben Chaim Weizmann izraeli elnök halála után felajánlották neki , hogy legyen ő a zsidó állam elnöke. A hetvenhárom éves tudós rendkívül udvariasan visszautasította. A mai napig ő az egyetlen, akinek idegen állampolgárként elnöki funkciót ajánlottak fel egy országban.

Az ő mondása ez is: „ A világban az a legérthetetlenebb, hogy érthető.”

Szintén ismert mondása az „Isten nem kockázik”. Az idézet egy rövidített forma. 1926-ban Niels Bohrnak levelében ezt írta: „A kvantummechanika kifejezetten impozáns. De egy belső hangocska nekem azt súgja, hogy még nem az igazi. A teória sokat elárul, de igazán nem visz minket közelebb az „öreg” titkaihoz. Mindenesetre, meggyőződésem, hogy ő nem dobál kockákat.”

Amikor Einstein 1955. április 18-án meghalt, a New Jersey-i Princeton Kórházban Thomas Harvey kiemelte az agyát, és tartósította. Az agynak később nyoma veszett, 1978-ban került csak elő.

Egy időkapszulában elhelyezett levélben ezt írta 1936-ban: „Kedves Utókor, ha nem lettetek igazságosabbak, békeszeretőbbek és általában véve értelmesebbek, mint amilyenek mi vagyunk (voltunk) - no, akkor vigyen el benneteket az ördög. Ezzel a jókívánsággal maradok (maradtam) tisztelettel: Albert Einstein.”

És legvégül legismertebb mondása, amelynek mondanivalója sajnos örökérvényű: „Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség.  De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos.”

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint huszonnégyezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Szem-Szájnak gasztroblog:  Vasserpenyőben sült magyaros krumpli

Napi videó:   Üveg-agy

Napi fotó:  Láblógatás

Macskaőrség:   Churchillnek halála után is van macskája

(via itt, itt)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...