A világ legnagyobb akváriumai

Címkék: A világ érdekes, akvárium, legnagyobb

Ha megállunk a legnagyobb akváriumok mellett, rá kell döbbennünk, hogy azok a  vízzel teli medencék, amiket ismertünk, babaúsztatók csupán.

Az embereket mindig is lenyűgözte a tenger állatvilága, de szárazföldi lényként mi csak pillanatokra kaphatunk bepillantást ebbe a csodálatos világa. Hála a zseniális francia tudósnak, Jacques-Yves Cousteaunak – ismertebb nevén Cousteau kapitánynak – néhány évtizede bárki lemerülhet ebbe a fantasztikus közegbe egy rövid időre. Azonban ez nem olcsó mulatság, veszélyes is, és kevesen engedhetik meg maguknak, hogy több ezer kilométert utazzanak egy merülésért. Nekik készülnek az óriási akváriumok.

Az akváriumok története nem a távoli múltba nyúlik vissza. Az ókori Japánban és Kínában már évezredekkel ezelőtt tartotta halakat mesterséges környezetben. Kínában már 2000 éve különböző formájú és színű aranyhalakat tenyésztettek ki. A japánok a kínaiaktól vették át a tudást, és emelték művészi színvonalra. Az ókori egyiptomiak a szent halat, az Oxyrhynchust négyszögű medencékben tartottak a templomokban. Azonban az akvárium attól akvárium, hogy a halakat üvegfalú edényben lehet megfigyelni, többé-kevésbé természetes környezetükben.

Az első üvegakvárium elkészítése nem ismert. Az első írásos feljegyzés 1665-ből származi, ahol Samule Pepys naplójában vízzel teli edényben tartott halakról ír. Az első ismert valódi akvárium tulajdonosának Abraham Trembley biológus tekinthető, aki az 1700-as években hidrát tartott egy henger alakú üvegmedencében. Az akvarisztika keresztapjának P. H. Goss tekinthető, aki 1853-ban készült dolgozatában írta le először a szót.

Az Akvarisztika térhódítása a az 1851-es Első Világkiállításon, Londonban kezdődött, amelynek egyik legnagyobb szenzációja egy fémkeretes akvárium volt. Érdekesség, hogy ennek alja még fémlemezből volt, hogy nyílt lánggal fűteni lehessen. Az akvarisztika igazi elterjedéséhez két dologra volt szükség. Az elektromosság lehetővé tette az akváriumok egyszerűbb fűtését, a víz szűrését és a világítását. A légi szállítás megteremtette a lehetőséget a díszhalak Európába szállítására viszonylag rövid idő alatt.

 

Az AquaDom

A világ legnagyobb henger alakú akváriuma egy hotel előcsarnokában kapott helyet.  A berlini Radisson SAS hotelban 2003 decemberében nyílt meg, az  AquaDom szinte a belépők feje felett lebeg. A huszonöt méter magas és 11 méter átmérőjű átlátszó tartály közepében üveglift viszi fel a vendégeket. Űrtartalma 900 000 liter. A tartályban 56 faj 2600 egyede él.

Mindössze öt darabból áll, a külső palástot négy darabból állították össze a helyszínen, a liftnek helyet adó belső cső egy darabban érkezett az Egyesült Államokból. Mindez egy kilenc méter átmérőjű betonalapzaton nyugszik. A vendégek számára a legnagyobb szenzáció az etetés és a takarítás, amelyet búvárok végeznek. Megépítése csaknem tizenhárom millió Euróba került.

 

 

Churaumi Aquarium

A világ harmadik legnagyobb akváriuma Japánban található. A Churaumi Aquarium az Ócean Expo Nemzeti Emlékparkban kapott helyet Okinawa szigetén. Az emlékpark még az 1975-ös világkiállításra épült, de az évezred végére jelentősen megcsappant a látogatók száma. Ekkor döntöttek az akvárium építése mellett. A tervezője Yukifusa Kokuba, 2002. november elsejétől fogadja a látogatókat.

A 19 000 négyzetméteres négyemeletes komplexum összesen 77 akváriumnak ad helyet, amelyek össztérfogata tízmillió liter. A legnagyobb ezek közül a Kuroshio Sea, amelynek látogatói üvegfala 22,5 méter hosszú és 8,2 méter magas. Vastagsága 60 centiméter. 7,5 millió liter, vagyis 7500 köbméter vizet tárol. Az akvárium legnagyobb büszkesége, hogy 2007ben, 374 napi vemhességet követően utódot hozott a világra egy manta rája.

 

(Folytatjuk)

 

Ajánlat:

Élő sárkányt és unikornist otthonra

Az ördög úszómedencéje

Delfinhajó

 

 

Kult ajánlat:

Napi szubjektív - Arthur C. Clarke: Mélység

 

Ne hagyd ki a többit sem.

| Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Tücsi a galaktikus

Munkám egyik része, hogy másként látom a világot, mint mások. Időnként mint író. Máskor mint tudományos szerkesztő. Egyébként mint érdeklődő ember.


Toochee blogzin
Mottó: A világ érdekes! Szép, meglepő és mulatságos dolgok a földgolyó minden tájáról.


További blogjaim:
Macskaőrség | Szem-szájnak | Napi videó

| Toochee fotó |


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.

Legfrissebb bejegyzések

Lájkolj!

Kövess!

Toochee fotó


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.

Napi videó


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.

Szem-szájnak

Macskaőrség