Ki ne álmodozott volna arról, hogy eljusson azokra a helyekre, amelyeket a filmekben látott. Ez ma már sokkal könnyebb, mint gondolnánk.

Generációm legmeghatározóbb filmes élményei között előkelő helyen áll, a Csillagok háborúja és az Elveszett frigyláda fosztogatói. Ámulva olvastuk, hogy Petra városa, és az ahhoz vezető kanyon nem Spielberg agyszüleménye, a Tatooin bolygó föld alatti otthonai sem Lucas fantáziáját dicsérik. Mind a két hely létezik, és ezek természet (illetve ember-) adta szépsége ihlette meg a filmeseket. Sokan gondolták akkoriban, ezt nekem is látni kell.

A turisták között mindig is nagy sikert aratott, ha nyaralásuk közben felismertek egy olyan helyet, amelyet korábban valamelyik filmben láttak. Ráadásul a kalandfilmek készítői szeretik a különleges helyszíneket. A turizmus szakemberei ráéreztek az ebben rejlő lehetőségekre. Megszületetett a filmturizmus, amely napjainkra az egyik húzóágazat lett.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2006-ban megjelentetett állásfoglalásában kiemelten foglalkozott a témával. A kulturális turizmus negyedik aspektusa, amely a tömeges turizmus egyre jelentősebb hullámait indukálja, a TV- és mozifilmgyártás. A nagysikerű mozifilmek és televíziós alkotások forgatási helyszíneinek és tájainak meglátogatása számos régióban látványosan megnövelte az odalátogató és ott időző turisták számát.

Egy 2005 augusztusában Nagy-Britanniában készített felmérés szerint a felnőttek 27 %-át, a 16 és 24 év közötti fiataloknak pedig 45 %-át befolyásolják a szünidő színhelyének kiválasztásában a moziban vagy televízióban látott filmek. A brit idegenforgalmi hivatal, a VisitBritain éppen ezért figyelemmel kíséri a filmgyártás eseményeit, és honlapján úgynevezett "movie map"-eket tesz közzé, vagyis olyan részletes térképeket, amelyek valamennyi forgatási helyszínt jeleznek, az oda vezető út és a helyszínen elérhető turisztikai szolgáltatások pontos leírásával.

A Northumberland grófságban (Nagy-Britannia északi részén) található alnwicki kastély például, amely a J. K. Rolling regényei alapján készült filmek forgatásának kereteként szolgált – melyek főhőse Harry Potter –, a semmiből rövid idő alatt tekintélyes számú turistát vonzott magához, ma már évi 13 millió eurós turisztikai forgalmat bonyolítva, és ezzel Nagy-Britannia egyik legjelentősebb turisztikai úti céljává lépve elő. Ugyanez a jelenség figyelhető meg Olaszországban a piemonti Agliè kastély esetében, amely az "Elisa di Rivombrosa" című televíziós alkotás forgatási helyszíne volt, és ahol a látogatók átlagos száma heti 100-ról 3500-ra emelkedett. A filmek népszerűsítő hatása olyan filmek esetében is megfigyelhető, amelyek még nem kerültek a mozikba, de forgatásuk folyamatban van. Nagy-Britanniában például egy Lincoln nevű kisváros, ahol Dan Brown azonos című bestsellerből készülő "A Da Vinci kód" című filmet forgatják, már most jelentős számú turista úti céljává vált. Párizsban pedig olyan utazási irodák alakultak, amelyek kizárólag a Brown regényében szereplő helyekre szerveznek utakat.

De térjünk Spielberghez és Lucashoz. Petra, a csodálatos sivatagi romváros, mára Jordánia legnépszerűbb idegenforgalmi célpontjává vált, pedig a film előtt szinte ismeretlen volt az emberek számára. Tunéziában is rendszeresen szállítják a turistákat a sivatagba, ahol a Star Wars Tatooine-on játszódó jeleneteit forgatták. (A Galaktika egyik korábbi számában beszámoltunk egy magyar expedícióról.) Ksar Hadada vagyis a filmbéli Mos Espa, ahol Anakin gyermekkorát töltötte. Chott El Gharsa és Chott El Jerid, Luke Skywalker otthona. Az erősen megkopott díszletek jó része még ma is áll, kiváló téma a fotózáshoz.  És természetesen mindenki megáll pár percre Tataouine településen.

A filmturizmusnak igazán nagy lökést három trilógia adta: A Mátrix, a Csillagok háborúja I-III., és a Gyűrűk ura. A kilencvenes évek végén Ausztrália és Új-Zéland népszerű forgatási helyszín lett, mert alacsonyabbak voltak a gyártási költségek, különleges helyszínekbe botlunk, szinte bárhol, és nem utolsó sorban angolul beszélnek az emberek.

Sydney némely mellékutcáját és toronyházainak tetejét jobban ismerik a rajongók, mint a nevezetességeket, hiszen Neo és Trinity itt ugrott át a házakon, vaj hajolt el a lövések elől. Új-Zéland idegenforgalmának már jelentős része épül a Gyűrűk ura forgatási helyszíneinek végiglátogatására. A Kaitoke-parkban rendezték be Völgyzugolyt, a Ruapehu-hegy a Tongario Nemzeti Parkban Mordorként született újjá a filmben. De így lett világhírű Matamata városka, amelynek környékén „terült el” a megye, Hobbitfalva, és Zsáklak. Bejárható Bilbó és Frodó háza, valamint néhány hobbit farm is. Ohanuke városában található Powderhorn Chateau szálloda, amely azért vált népszerűvé, mert a forgatás alatt itt laktak a színészek.

A filmturizmus napról napra népszerűbb. Ha elvetődünk a világnak egy olyan tájára, ahol ilyen kirándulást kínálnak nekünk, semmiképp se hagyjuk ki. Mert egy kicsit úgy érezhetjük, mintha a film szereplőjévé válnánk.