Jó ideig még biztos nem. Ahogy egy amerikai humorista mondta az első nagy olajválság után: „mondták, hogy elfogy az üzemanyag. Igen, az ötvencentes. Kétdollárosból annyi van, minta fene.”

Bár olajválság van, még mindig próbálunk előre menekülni, és kapaszkodunk a fosszilis energiahordozókba. Bármilyen furcsa is, bár évről évre több olajat használunk, mégis egyre nagyobbak a készletek. A közeljövőben nem kell attól tartanunk, hogy kifogynak a készletek, csak a kitermelésük lesz egyre drágább. Ezért emelkedni fog az olaj ára, és megéri a nehezen elérhető készletek megcsapolása is.

Olajkitermelő platform az Északi-tengeren

Az Északi-sarkkör a még feltáratlan gázkészletek közel harmadát rejti. Becslések szerint kilencvenmilliárd hordó olaj is van ott, körülbelül annyi, mint a teljes ismert orosz olajkészlet.

A térség a világ még fel nem tárt, de technikailag kinyerhető olaj- és gázkészleteinek mintegy ötödét rejti: az olaj 13 százalékát, a gáz harminc százalékát és a folyékony földgáz húsz százalékát. A készletek 84 százaléka a tengerben található, de ennek egy része elég közel van a szárazföldi területekhez, így nemzeti fennhatóság alá tartozhatnak. Az olaj nagy része Alaszka partjainál, illetve az orosz partok mentén rejtőzik.

Nemrég került kezembe a  Nemzetközi Energiaügynökség 2006-os jelentése, amely 5,5 egységben határozta meg a világ olajkészletét. Egy egység az a mennyiség, amit napjainkig összesen kitermeltünk!. Vagyis még 4,5-szer annyi olaj van a Földben, mint amennyit felhasználtunk eddig.

Könnyen hozzáférhető olajnak tekintik azt, amelynek kitermelési költsége legfeljebb 15 dollár hordónként. Egy egységnyi könnyen kitermelhető olaj található a Közel-Keleten. Viszonylag könnyen kitermelhető olajkészlet (20-25 dolláros hordónkénti termelési költség) csaknem egy egységnyi van a nem OPEC országokban. A maradék készletek a drágán kitermelhető területeken vannak: az északi sarkkörön túli olajmezők készlete (60 dollár), a mélytengeri mezők készlete, vagy az olajhomok készletek. (70 dollár).

Olajhomok-bánya a kanadai tundrán

Bármilyen hihetetlen is, a világ legnagyobb olajtartalékával Kanada rendelkezik.  A sarkköri területeken hatalmas készletek rejtőznek. Azonban az olaj homokban van felitatódva, ezért kitermelése drága. Évtizedekig nem is foglalkoztak a gondolattal, de amióta az olaj ára elszállt, kifizetődővé vált a kitermelés. A világ legnagyobb olajcégei egymással versengve építik az olajhomok-bányákat. A Syncrude Canada vállalat a világ legnagyobb olajhomok bányásza. Tízmilliárd dollárért épített egy 100 ezer hektár területű bányát és finomítót, ahol 12 000 ember dolgozik a világ legnagyobb gépeivel. Becslések szerint akár annyi olaj is rejtőzhet a homokban, amennyi a föld teljes egyéb olajkészlete.

Ebből látszik, hogy a fosszilis készletek kifogyásától nem kell tartani. Bőven van annyi, hogy tönkretegyük vele a bolygónkat.