Tengerjáró egy patakmederben? Egy titokzatos roncs rejtélyekkel teli története.

Egy kajakos csapat kirándulást tett az Ohio folyón, Lawrenceburg közelében, ahol Kentucky, Indiana, és Ohio állam találkozik. A csapat beevezett egy aprócska mellékágon, amely alig nagyobb, mint egy patak. Ezen a környéken sok ilyen kisebb ág található.

Nem sokkal a torkolat felett sötét tömeg terpeszkedett a fák alatt.

Egy gyönyörű hajóroncsra bukkantak. Már a mérete is lenyűgöző: hatvan méter hosszú. Oldalán a neve: "Cirlcle Line V"

Óvatosan megközelítették, majd úgy döntöttek, hogy átszállnak rá. A szerkezete állapotához képest meglepően erős volt.

A természet már elfoglalta a hajót. A farészek eltűntek, de a fémváz még tartotta magát. 

A motor és a gépészei tárgyak még mindig a hajótérben voltak. 

Úgy tűnt, a hajó már évek óta elhagyatottan ott áll. 

A felfedezés után a csapat tagjai nyomozásba kezdtek, és egy különös történet bontakozott ki.

A felfedezésekor a hajó már jócskán elmúlt 100 éves. A hajó eredetileg "Celt", vagyis "Kelta" névre lett keresztelve. 1902-ben épült a wilmingtoni Delaware Hajógyárban. Az elegáns, gőzgéphajtású jacht tulajdonosa  J. Rogers Maxwell volt.

A hajót később megvásárolta Manton B. Metcalf, aki átnevezte a hajót "Sachem"-re, vagyis törzsfőnökre. 1917-ben a a hajót lefoglalta a haditengerészet, és átkeresztelte U.S.S. Sachem-re, a száma SP-192 lett

A történet itt vesz érdekes fordulatot. Nem kap harctéri feladatot, nem osztják be járőrözni. A hajót megkapja Thomas Alva Edison, a zseniális feltaláló.

Hogy mi volt Edison feladata, nem tudjuk biztosan Egyes források szerint kommunikációs kísérleteket végzett, mások szerint hatékony felderítési és védelmi módszereket kellettt keresnie a tengeralattjárók ellen. A Sachemet felszerelték tengeralattjáró elleni fegyverekkel, és többek között Key Westen, a floridai vizeken, és a Karib trérségben közlekedett. Később a tengerészet viszonya megromlott Edisonnal, és szerződést bontottak. A háború vége után tulajdonosa visszakapta a hajtót.

Metcalf később eladta a hajót egy Philadelphia bankárnak, Roland L. Taylornak. Taylor továbbadta a hajót Jacob " Jake " Martin kapitánynak. Martin a nagy gazdasági válság alatt olcsón felvásárolta a jachtokat, és buli-halászhajókká alakította át.

1936-ban Martin egy 750 lóerős Fairbanks-Morse dízelmotorral váltotta fel a széntüzelésű kazánt. Működtetése egyszerűbb lett de sebessége, a korábbi 15 csomóról 12-re csökkent. Partihajóként szelte a hullámokat a második világháború kitöréséig.

A második világháborúban elején a haditengerészet kisajátította a hajót, 65 000 dollár kártérítést fizetett érte. A hajó a " Phenakite" nevett kapta, és felfegyverzett őrhajóként járőrözött Florida Keys környékén. A háború befejezése után a hajót visszaszolgáltatták Martinnak.

A hajó új élete ekkor kezdődött Marton azonnal eladta a hajót a new yorki Circle Line társaságnak. A cég átalakította a hajót, kétfedélzetes turistaszállítóvá alakították, amely 492 embert szállíthatott. A hajó lett a kis flotta zászlóshajója.

A hajó "Circle Line V" néven szállította a turistákat a nyolcvanas évek elejéig. Egy pillanatra még Madonna "Papa, ne prédikálj" című klipjében is feltűnt.

Az 1980-as években a hajót kivonták a forgalomból, értékes teakfa borítását és sárgaréz szerelvényeit lebontották, a kormányosfülkéből, pedig jegypénztár lett. Ami megmaradt belőle, azt a tengeri cserkészeknek adományozták. New Jersey-ban, egy Weehawki mólóra húzva üldögélt még évekig. 1984-ben úgy gondolták, hogy a hajót szétbontották.

A hajó ismert története itt véget ér, sorsa innentől kezdve bizonytalan, máig sem pontosan tisztázott. Valószínűleg a hajót levontatták a mólóról, ideiglenesen kijavították, és egy külső meghajtást kapott. Ezután felhajóztak vele a  Hudson-folyón , átszelték a Nagy-tavakat, végigmentek a Chicago-csatornán, le a Mississippi folyón, és végül fel az Ohio folyón, hogy megállapodjon ezen a Kentucky patakon. Az út becslések szerint 40 napig tartott. és ezen a helyen maradt több mint húsz éve!

Évtizedekig senki sem tudta hova került. Becslések szerint pályafutása során 2,9 millió ember fordult meg a fedélzetén.

Azután egy cincinatti lakos, Robert Miller nyilatkozta a Kentucky Enquirernek, hogy ő vásárolta meg a hajót 1986-ban. Egy régi gőzjachtot szeretett volna vásárolni, amikor megpillantotta a Circle Line V lecsupaszított maradványait. A hajót 7500 dollárért vásárolta meg. Tíz napja volt rá, hogy újra hajózásra alkalmassá tegye. Egy nap, miközben dolgozott a hajón, egy limuzin állt meg mellett. Madonna képviselője köszöntötte őt, kérve, hogy hadd használhassák a hajót Madonna klipjének, háttérelemeként. Nem sokkal később ő hozta néhány emberével a hajót jelenlegi helyére. Eredetileg fel szerette volna újítani, de erre soha nem került sor.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint huszonnégyezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Szem-Szájnak gasztroblog:  Csipetke helyett - Füstös aprógombóc

Napi videó:   A nagy testvér fentről les

Napi fotó:  Újrahasznosítás

Macskaőrség:   Az ugrás néha nem megy simán

(via itt)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...